Kapcsolatunk
addig tart, ameddig érted a szavaimat. Nem pattannak le rólad,
mintha simára csiszolt felület lennél, és én egyre csak
dobálnálak szavaim színes kavicsaival, vég nélkül, céltalanul.
Ameddig nem ismételgeted a múlt sérelmeit, szavaid nem végszavak,
éles felszólító mondatok és ameddig nem horzsolnak, nem
sebeznek, vagy nem találnak el halálosan.
Ekkor
lemaradok majd tőled az úton, észre sem veszed, úgy haladsz
tovább. Kapcsolatunk addig tart, ameddig észleled, igényeled,
hiányolod és szomjazod a jelenlétemet. Társaságom, hangom,
illatom, lényem, teljes nőiségem nélkülözhetetlen, nem
pótolható, hamis imitációnak esélye sincsen. Kapcsolatunk addig
tart, ameddig nyugodtan alszom a mellkasodon, ameddig úgy nyugtat
meg emelkedése és süllyedése, hogy nincs szükség szavakra sem.
Ameddig nyitva a szívem és érzéseimről nyugodtan suttoghatok
neked a sötétben, mert tudom, ugyanezt érzed, csak Te hallod és
én.
Kapcsolatunk
addig tart, ameddig női kisugárzásom rád ragyog és megrészegít.
Ameddig megleplek, megnevettetlek, rám csodálkozol, megilletődsz,
és sírsz. Ameddig érzéseket váltok ki benned. Ameddig vakon
megbízol mindenben, amit feléd nyújtok, nem érzékeled mérgező
szerelmi bájitalnak, nincs gyanakvás benned, nincs félelem.
Ameddig úgy szagolsz bele a nyakam bőrébe, hogy a tüdőd megtelik
az illatommal, engem szívsz magadba mélyen. Ameddig nem mosod le
magadról a szerelmünk illatát, nem helyettesíted, nem feded le
szintetikus szappanokkal, engem akarsz érezni, nem engedsz sokáig
el.
Kapcsolatunk
addig tart, ameddig szabadon követhetjük egymást. Bár élesen
érzékeled, hogy lemaradok tőled, mégis észreveszed, mikor
haladnék kicsit egyedül az úton. Mindvégig látlak magam előtt,
és bármennyire lemaradok, sosem hagylak el. Magányomba burkolózva
új élmények érnek, ezek megújítanak, frissítenek, időt
hagynak, hogy rácsodálkozzam a körülöttem lévő dolgokra.
Szükségem van ilyen időszakokra is. Téged mindvégig látlak,
lehet közeli vagy távoli a sziluetted, élesen kirajzolódó, vagy
homályos, mindvégig ott vagy és engem mindannyiszor bevársz.
Kapcsolatunk addig tart, ameddig vitázunk, és nem szitkozódunk.
Ameddig nem érzed azt, hogy mert engedtél, akkor behódoltál
nekem. Ameddig háborgó lélekkel álmatlanul forgolódsz, és
amikor felkelt a nap, alig várod, hogy magadhoz ölelj. Ameddig úgy
érzed, minden problémánk megoldható, mert az általános, nem
megtámadható tény, hogy szeretjük egymást, a problémapiramis
legtetején áll, megingathatatlanul. Kapcsolatunk addig tart, amíg
büszke vagy rám és segítesz az utunkon. Ameddig kudarcaimat nem
rovod fel, nem használod fel ellenem, nem élsz vissza
gyengeségeimmel. Ameddig nem válik lélekgyilkos belőled, és nem
ismered a lélek meggyilkolásának ezer módozatát. Nem akarom ezt
az arcodat látni. Kapcsolatunk addig tart, ameddig folytatni tudod
az általam harapott almát, nincs benned undor, nem vágod le azt a
részt, amit ajkaim érintettek. Addig, ameddig enni adsz a
vacsorádból. Ameddig minden szavad, megnyilvánulásod kettőnk
köré irányul. Ameddig nem engedsz az ágy és asztal alapvető
kettősségéből.
Kapcsolatunk
addig tart, ameddig mi ketten éltetjük. Ameddig újraélesztjük,
ameddig mesterségesen lélegeztetjük, ameddig beszélünk hozzá,
ameddig ápoljuk, és nem hagyjuk, hogy elhagyjon bennünket. Idő
előtt nem kapcsoljuk le a gépről és nem engedjük elmenni. A
szerelemnek nincs kegyes halála.
(forrás)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése