Kapcsolatunk addig tart, ameddig érted a szavaimat. Nem pattannak le rólad, mintha simára csiszolt felület lennél, és én egyre csak dobálnálak szavaim színes kavicsaival, vég nélkül, céltalanul. Ameddig nem ismételgeted a múlt sérelmeit, szavaid nem végszavak, éles felszólító mondatok és ameddig nem horzsolnak, nem sebeznek, vagy nem találnak el halálosan.

Ekkor lemaradok majd tőled az úton, észre sem veszed, úgy haladsz tovább. Kapcsolatunk addig tart, ameddig észleled, igényeled, hiányolod és szomjazod a jelenlétemet. Társaságom, hangom, illatom, lényem, teljes nőiségem nélkülözhetetlen, nem pótolható, hamis imitációnak esélye sincsen. Kapcsolatunk addig tart, ameddig nyugodtan alszom a mellkasodon, ameddig úgy nyugtat meg emelkedése és süllyedése, hogy nincs szükség szavakra sem. Ameddig nyitva a szívem és érzéseimről nyugodtan suttoghatok neked a sötétben, mert tudom, ugyanezt érzed, csak Te hallod és én.

Kapcsolatunk addig tart, ameddig női kisugárzásom rád ragyog és megrészegít. Ameddig megleplek, megnevettetlek, rám csodálkozol, megilletődsz, és sírsz. Ameddig érzéseket váltok ki benned. Ameddig vakon megbízol mindenben, amit feléd nyújtok, nem érzékeled mérgező szerelmi bájitalnak, nincs gyanakvás benned, nincs félelem. Ameddig úgy szagolsz bele a nyakam bőrébe, hogy a tüdőd megtelik az illatommal, engem szívsz magadba mélyen. Ameddig nem mosod le magadról a szerelmünk illatát, nem helyettesíted, nem feded le szintetikus szappanokkal, engem akarsz érezni, nem engedsz sokáig el.

Kapcsolatunk addig tart, ameddig szabadon követhetjük egymást. Bár élesen érzékeled, hogy lemaradok tőled, mégis észreveszed, mikor haladnék kicsit egyedül az úton. Mindvégig látlak magam előtt, és bármennyire lemaradok, sosem hagylak el. Magányomba burkolózva új élmények érnek, ezek megújítanak, frissítenek, időt hagynak, hogy rácsodálkozzam a körülöttem lévő dolgokra. Szükségem van ilyen időszakokra is. Téged mindvégig látlak, lehet közeli vagy távoli a sziluetted, élesen kirajzolódó, vagy homályos, mindvégig ott vagy és engem mindannyiszor bevársz. Kapcsolatunk addig tart, ameddig vitázunk, és nem szitkozódunk. Ameddig nem érzed azt, hogy mert engedtél, akkor behódoltál nekem. Ameddig háborgó lélekkel álmatlanul forgolódsz, és amikor felkelt a nap, alig várod, hogy magadhoz ölelj. Ameddig úgy érzed, minden problémánk megoldható, mert az általános, nem megtámadható tény, hogy szeretjük egymást, a problémapiramis legtetején áll, megingathatatlanul. Kapcsolatunk addig tart, amíg büszke vagy rám és segítesz az utunkon. Ameddig kudarcaimat nem rovod fel, nem használod fel ellenem, nem élsz vissza gyengeségeimmel. Ameddig nem válik lélekgyilkos belőled, és nem ismered a lélek meggyilkolásának ezer módozatát. Nem akarom ezt az arcodat látni. Kapcsolatunk addig tart, ameddig folytatni tudod az általam harapott almát, nincs benned undor, nem vágod le azt a részt, amit ajkaim érintettek. Addig, ameddig enni adsz a vacsorádból. Ameddig minden szavad, megnyilvánulásod kettőnk köré irányul. Ameddig nem engedsz az ágy és asztal alapvető kettősségéből.

Kapcsolatunk addig tart, ameddig mi ketten éltetjük. Ameddig újraélesztjük, ameddig mesterségesen lélegeztetjük, ameddig beszélünk hozzá, ameddig ápoljuk, és nem hagyjuk, hogy elhagyjon bennünket. Idő előtt nem kapcsoljuk le a gépről és nem engedjük elmenni. A szerelemnek nincs kegyes halála.

(forrás)