boldog vagyok, hogy nem függök a múltamtól. leraktam a nehéz táskákat, a megszokott nyikorgású nehéz ajtó elé. csendben, hajnalban. ahogy mindig kimásztam az erkélyen is. és nem hiányzik belőle már semmi. napok óta érzem, hogy valaki lettem, aki eddig nem mertem lenni. de most, most már valóságos minden.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon