Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2015
rájöttem, hogy létezik olyan ember, aki azt érti, aki én vagyok. rájöttem, hogy két ölelés között mekkora különbség lehet. hogy nem kell félnem, ha áttetsző leszek. vagy túlcsordulok szeretettel. hogy van valaki, akinek a szemében ugyanaz történik, mint az enyémben.
mégiscsak ez a legszebb része a világnak, a legszebb szelet, amiben benne vagy. nem tudom, hogy tudod-e. nem is akarom most tudni. csak érezni. 
Kép
Minden áldott nap hinned kell abban, hogy ami a tiéd, az a tiéd lesz. Amit neked szántak, az nem pottyanhat más ölébe, és ha megérkezett, ő bizony nem megy sehova. Visszajön, megsimogatja a buksidat, lehajol, egy puszit nyom rá, magához húz, és közli, hogy ő aztán marad, még akkor is ha a világ összedől. Feletted fog állni, hogy még véletlenül se zúzzon darabjaira. Mert Ő ezért van. Hiszen Ő érted van, Te meg Érte.
Gondoltad volna évekkel ezelőtt, vagy akár csak pár napja, hogy az, ami akkor volt, az aki akkor jelen volt az életedben egyszer majd semmit sem fog jelenteni? Nemrég még abban éltél lelkesen, aztán szenvedtél miatta, hamarosan viszont teljesen érdektelen lesz számodra. Mindössze egy aprócska, lényegtelen pont lesz az életedben. Illetve dehogyis lényegtelen. Hatalmas jelentősége van. Ugyanis neki és a helyzetnek köszönhetően lettél Te az, aki. Azért vagy ott, ahol. Ezt soha ne felejtsd. Szóval légy hálás minden egyes találkozásnak. Minden apró történésnek. Lehet, hogy még nem tudod, hogy rövidesen mindez mekkora horderővel fog bírni. De tudnod kell, minden megpróbáltatást mindössze azért kapsz, mert helyette vár valami különb. Valami nemesebb, olyan ami hozzád és neked való. Tudom, most még nem érted miért történt. De hidd el nekem, MINDEN okkal érkezik és távozik. Ne próbáld túlértelmezni! Mindössze engedj el mindent, ami csak átutazott az életeden. Ugyanis az összes számodra nélkülö…
Meg tudnám számolni a lélegzeted – mondod, én meg csak hallgatok, mormolva magamban, hogy tedd azt, azóta lélegzem, mióta ölelsz. (Forrás)
aztán itthon kihullott a hajamból egy piros szív alakú virágszirom. fogalmam sincs honnan. találtam egy gesztenyét, és még az ilyen apróságokról is te jutsz eszembe. és azt hiszem, mélyen belül tudom is, hogy ez így van rendjén.
Meg lehet tanulni, hogy a megfelelő férfit szeressük? Persze. Inkább azzal van gond, hogy elfelejtsük a nem megfelelő férfit, aki csak úgy belépett az életünkbe, kopogtatás nélkül, mert arra járt, és látta, hogy nyitva az ajtó...
boldog vagyok, hogy nem függök a múltamtól. leraktam a nehéz táskákat, a megszokott nyikorgású nehéz ajtó elé. csendben, hajnalban. ahogy mindig kimásztam az erkélyen is. és nem hiányzik belőle már semmi. napok óta érzem, hogy valaki lettem, aki eddig nem mertem lenni. de most, most már valóságos minden.
Kép
már nem tudok a világra úgy nézni, hogy Te nem vagy.
Kép
Téged akarlak, akivel ovisokként lehet viselkedni, ha éppen ahhoz van kedvünk. Téged, akivel órákat beszélgetünk és észre sem vesszük az idő múlását. Akivel minden búcsúzás órákig tart. Téged akarlak, aki engem akar, teljes valómban, pont úgy, ahogy vagyok. Téged, aki nem megváltoztatni akar, hanem tökéletesnek lát, minden hibámmal együtt. Téged akarlak, aki a tekintetével, szavaival másodpercek alatt lázba tud hozni. Aki nem fél kimondani, hogy szeret és velem akar lenni örökre, mert tudja játszmázni fölösleges, buta dolog. Téged akarlak, akinek az őszinteség igazi, meghatározó érték. Aki vár rám és türelmes. Téged akarlak, pont TÉGED és már tudom is, hogy létezel.
Kép
egymástól volt-e felejthetetlen ez a hét? azt hiszem, belül mindketten tudjuk ezt jól. a világok változhatnak. néha az eső is elered. de valami boldogságot találtam magamban. és az mindegy, hogy te sziget vagy, vagy csupán a csónak. vékony jégen táncolunk. de táncolunk.
Kép
Mindig lesznek személyek, akiknek nem fog tetszeni az, aki vagy, amit teszel. Akik másként és jobban csinálnák a helyedben. Akik tudják, hogy kéne élned, mit kéne érezned. Akik mást látnak a tetteidben, mást hallanak ki a szavaidból, másként ítélnek meg. Megfelelni mindenkinek nem lehet és nem is kell. Hisz életed legfőbb bírálója csak te magad lehetsz. Amíg tetteid során a jó szándék vezérel, amíg mondanivalód igazat szól, ha szíved szava szerint élsz, addig nem számít, hogy mások kinek látnak. Ha magadba tekintesz úgy is tudod ki vagy.
Kép
A szerelem valójában vörös szaténba csomagolt erőszakos akarás. Úgy vágyjuk a másikat szőröstül-bőröstül mindenestül magunkénak tenni, hogy közben pontosan tudjuk, a birtoklástól csak sérülhetünk. A boldogság folyamatos harc eredménye, aki elkerüli a konfrontálódást, lesheti a királyfit – kacsint. – Meglátásom szerint, a mindent elsöprő szerelmekben mindkét fél birtokolni akarja a másikat, ettől lesz a kapcsolat emésztően borzalmas, vészjóslóan romantikus és gyönyörűen végzetes.
Kép
Ha vége szakad valaminek, akár rossz volt az, akár jó, mindenképpen űr marad a helyén. Ha rossz volt, az űr magától is megtelik. Ha jó, akkor csak úgy lehet megszüntetni, ha a helyébe az ember valami jobbat talál.
Kép
A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit.
Kép
Olyan van, hogy nem mondok el neki mindent. Hallgatok, mert nem tartozik rá, vagy nem akarok fájdalmat okozni neki. Hallgathatok tapintatból is. De ha már megnyílok - ami nagy ritkaság -, csakis olyan előtt nyílok meg, akit szeretek. Tőle nem félek. Tőle nem tartok. És remélem, hogy megért.
Kép
Egy ideje már csak keresem a szavakat, hogy hova is tegyelek. Fiókból fiókba pakollak, polcokra kiteszlek. Nézlek. Eltakarlak. Hogyan lenne könnyebb? Ellenállok, majd azzal a lendülettel át is engedlek. De legtöbbször csak nézlek. Mivé növesztjük egymást? Többek vagyunk-e egymás belélegzésénél, megálmodásánál?
Kép
Nem hiszem, hogy valaha értett volna engem ennyire valaki. Vagy téged. Hogy legszívesebben átöleltél volna, minden alkalommal, mikor szándékosan kitaláltam, mire gondolsz. Fél hét óta ismerlek. De már előtte is szerettelek.
Kép
A nagy horderejű változások elsöpörnek minden régit. Talán hálásabbnak illene lennem mindenkiért. Soha nem értett meg senki igazán. Volt, akiknél szándékosan nem akartam, vagy éppen nem érdekelt. (...) Aztán egyszer jött valaki, aki azt érti, aki vagyok. Mintha plazmák lennénk, a testünk kristályos, a hangok pedig patakként nyaldossák a testünket. Azóta tudom, hogy rengeteg felesleges emberrel is találkoztam.
Kép
Olyan valaki mellett állj meg, aki nem fél veled lenni. Akinek minden perc ajándék melletted. Akinek csodálatos vagy. Pont úgy, ahogy vagy. Mindenkor és akárhogy. Aki gondol rád, és aki törődik veled. Aki nem fut el, mikor rossz passzban vagy, sírsz, vagy kiabálsz. Akinek a legnagyobb félelme életében, hogy elveszít téged. Akinek egész nap a gondolataiban jársz. Aki, ha nem is mondja minden percben, hogy szeret, de érezteti veled minden nap. Akinek a leghétköznapibb pillanat is ünneppé változik melletted. Akinek a szeme mosolyog, ha rád néz. Akit egy érintéssel feltüzelsz. Aki egy mondatával izgalomba hoz. Aki átölel egy nehéz nap után, és meghallgat, ha fáj valami. Ilyen valaki mellett horgonyozz le. Soha, soha ne érd be kevesebbel!
Kép
mindig, mindenkit meg akarok menteni. ez valami feltétlen reflex. egyszer majd, ha valaki meghallgat, úgy egészen a mondat elejétől, a lezáró pontig. ha lesz ilyen. akkor majd felmerül benne, hogy talán én vagyok, aki leginkább vágyakozik, hogy kimentsék innen. hogy törött a szárnya. hogy üres a szíve közepe. elhatárolódok. megbántok. kiüresítek. feltöltök. mosolygok. de belül már elvesztem. talán nem is akarom, hogy valaki megtaláljon. micsoda nemes hazugságok. itt minden az. bennem. benned.
Kép
Teljes vagyok, de veled még teljesebb. Még boldogabb, még bátrabb, még vakmerőbb, mert tudom, hogy ott állsz mögöttem, és bármi van, elkapsz, felhúzol, beléd kapaszkodhatok, és nem maradok egyedül, ha kitörik a sarkam. Tudom, hogy egyedül is képes vagyok rá, de gyorsabban haladok, ha mellettem vagy. Magabiztosabban.
Kép
A szerelem bennünk van, a másik csak ráébreszt arra, hogy iránta kell érezni.
Kép
soha nem lesz minden tökéletes. mindig találsz majd okot, ami miatt feladhatod ezt az egészet. és néha nagyon ügyesnek kell lenned, hogy megtaláld azt az egyetlen kis apróságot, amiért azt mondod, hogy: mégis menni kell tovább. ezt nem fogják ingyen adni, nem fogják megmutatni neked. egyedül kell előkaparni. és néha napokig csak azt fogod érezni, hogy a közelében sem jársz. vagy, hogy téged a sors biztosan elfelejtett. mindig van legalább egyetlen ok, hogy tovább csináld. viszont a legtöbbször csak akkor fogod megtalálni, mikor már végtelenül egyedül érzed magad. de aztán minden a helyére kerül.
Kép
Adj egy esélyt magadnak. Legalább egyet egy új életre, egy boldogabbra, olyanra, amiben a helyedet érzed. Mert addig, amíg nem ott vagy, ahol lenned kell, folyton boldogtalan leszel, és ha nem hallgatsz arra a késztetésre, ami azt ordítja, hogy tegyél már végre valamit, szépen meghalsz. Meghal a lelked, belehal a hitetlenségedbe, abba, hogy képtelen voltál elhinni magadról, hogy igenis többre vagy képes annál, mint amiben épp vagy. Ha nem tesz boldoggá az életed, tervezz újra, találd meg azt a valamit, amiért bármikor boldogan felkelsz. Töröld el a korlátokat, nincs rájuk szükség. Vagy hagyd meg őket, és élj örökre rabként.
Kép
Megérinted... talán csak éppen hogy. Talán a bőrötök nem is ér egymáshoz, csak a karokon lévő pici szőrszálak simogatják egymást. Mégis érzitek. Mégis csodálatos érzés, nyugalom, bizalom, szeretet árad rajtuk keresztül egymás felé. Hihetetlen erő van benne, hihetetlen érzések szabadulnak fel ebben az aprócska érintésben. És megnyugszol. Ebben a pillanatban megáll körülötted minden. Nem beszéltétek meg az érintést, mégis, mindketten tudjátok, hogy kell. Érzitek, nem tehettek mást. Muszáj, mert érezni kell a másikat. Így is. Mert lélekben egyek vagytok.
Kép
Merj szeretni. A szüntelen önvédelmedet fel kell adni. Le kell vetni a páncélodat, és ami alatta van, mindent - egészen a bőrödig. Aki szeret, bizonyos értelemben védtelenné válik. Ezért nem merünk szeretni. Félünk, hogy kiszolgáltatjuk magunkat, hogy visszaélnek velünk. Vissza is élnek. Nem egyszer. Százszor. És mégis: nyitni kell. Nyitni azonban csak erős ember képes! Akinek nincs félnivalója. Szeretni bárkit csakis erőből lehet, sohasem gyengeségből. Szeretni csakis az erős ember tud.
Kép
Nem tervezni előre. Ez az egyik legnehezebb a dolog az életben. Nem tervezni előre a holnapot, egy találkozást, az életünket. Hisz ha nem tervezel előre, akkor nem törnek le az esetleges csalódások. Nem nyilall beléd a fájdalom, ha a dolgok másként alakultak, mint tervezted. Vajon mindez lehetséges? Csak a mának élni, a pillanatnak? Nem törődvén sem a tegnap csalódásaival, vagy a holnap buktatóival.
Kép
Soha ne akarj más lenni, mint ami valójában vagy. Mindig légy önmagad, vállald fel valódi, teljes belsőd. Harcolj az elveidért, állj ki a szavadért. Aki szeret így is szeretni fog. Soha ne bánj meg semmit, ami történt veled. Minden tévedés, botlás, törés, gyötrelem érted történt. Miattad. Neked. Téged szolgál. Erősít. Nőj fel hozzá! Nincs mit szégyellni! A múltad miatt lettél, aki ma vagy a jelenben és akit szeretni fog valaki a jövőben. Úgyhogy légy hálás, tiszteld magad és soha ne kérj bocsánatot amiatt, aki vagy.
Kép
Szeretnélek boldoggá tenni, amiért fényem lettél a sötétségben. Az enyémnek akarlak tudni, és a tiéd szeretnék lenni. Szeretném, ha te volnál minden ébredésemkor az első, a halálos ágyamon pedig az utolsó, akit látok. Szeretném, ha ezentúl minden kellemes és kellemetlen emlékünk közös volna, amelyeket hosszú évek múltán, a kandallónkban lobogó lángokon merengve, nosztalgiázva idézhetünk. Mert te vagy az, aki jobb emberré tesz. Aki támogat, aki ösztönöz, aki megerősít, és aki mellett mindezek ellenére attól sem félek, hogy jelentéktelen ember maradhatok.
Kép
Emlékeket szeretnék, tökéletes, nem zavarba ejtő pillanatokat. Nem akarok folyton töprengeni, csak élvezni azt, ami történik velem, élvezni, hogy kapok.
Kép
....pont ettől szép az egész, hogy nem kell másnak lennem. :) (Emlékszem még júliusra)
Kép
Lehet, hogy lesznek kétségeid, hogy jól döntöttél-e, lehet, lesznek olyanok is útközben, akik erősítik a kétségeidet, és azt mondják, hogy nem jó az út, amit választottál. Lesznek nehézségek az út során, és ilyenkor biztosan azok a hangok erősödnek, melyek azt mondják, miért indultál el, fordulj inkább vissza. Azonban jusson eszedbe (...), azért kaptál tehetséget és bátorságot, hogy az utat, amit kiválasztottál, végig tudd járni.
Kép
Kezdetben minden párkapcsolatban vannak nehézségek. (...) Nem úgy működik, mint a kirakós játék darabkái. A kapcsolatokban előbb változtatni kell az apró részleteken, hogy aztán passzoljanak az egészhez.
Kép
Kép
A legnagyobb erő az álarc levételéhez kell. Látszólag egy könnyű mozdulat, mégis, hatalmas erő kell hozzá. A fizikai kevés ehhez. Kezed nem mozdul addig, míg lelked rá nem szánja magát. És a lelked csak akkor teszi ezt meg, ha már elég erős. Ha már nincs benne büszkeség, nem akar más lenni, mint akinek született. Amikor már fáj a játék.
Kép
A boldogság bennünk, általunk születik meg. Egymás által. Egyedül, egymagadban hiába próbálsz boldog lenni. Ehhez szükséged van a másikra. Nem azért, hogy ő boldoggá tegyen. Hanem azért, hogy te boldoggá tedd. És ha ő boldog lesz, te is azzá válsz. Általa. Miatta. Tőle. És önmagadtól. Vagyis, kettőtöktől. Mert a boldogság maga az örömszerzés. És ez csak együtt lehetséges. Vele.
Kép
Történhet bármi a világban. Lehet kitűnő munkánk, jól fizető állásunk, bejárhatjuk a világot. Elérhetjük a csillagokat, de mégis, életünket a MÁSIKHOZ fűződő viszonyunk határozza meg. Körülötte forog a világ, a gondolataink, bármit teszünk. Nő és férfi viszonya határozza meg a világot, ez mozgatja, ez viszi tovább. A Másik mindig benne van a kávéban, a finom ebédben vagy éppen az odaégett vacsorában, egy könyvben, a déli harangszóban, egy illatban, a szépre sikerült gondolatban... mindenben. Ha nehéz a munka, ha sikeres vagy, ha rossz napod van, ha ragyog rád a napfény, mind-mind miatta van. A másik miatt. A Nő miatt. A Férfi miatt. Bármit teszel, ott van mindenben. És ennek így kell lennie. Mert Nő Férfi nélkül, Férfi Nő nélkül nem teljes. Csak együtt. Ketten.
Kép
"Sokat gondolok rád." Akik szeretik egymást, gyakran mondják ezt a másiknak... De ha igazán, szíved mélyéből, testedből-lelkedből szereted, akkor ez a mondat csak gyenge leírása a valóságnak. Mert ha így szereted, akkor nem "sokat gondolsz" rá, hanem mindig. Sőt. Nem is gondolsz rá. Ez egészen más érzés. Folyamatosan jelen van az életedben. Ha dolgozol, ha kirándulsz, ha pihensz, ha zenét hallgatsz, vagy a madarak csiripelését élvezed, ha olvasol, vagy ha éppen kávédat kavargatod, mindig-mindig érzed a jelenlétét. Nem gondolsz rá, hanem érzed, hogy veled van, benned él. Minden pillanatban.
Kép
Én nem komoly kapcsolatot akarok... Tudod mit szeretnék? Csak egyetlen dolgot: Boldognak lenni! A másik felemmel... aki nem teherként éli meg mindezt, nem érzi rabságnak, hogy kapcsolatban van velem. Aki szabad lehet mellettem... akivel elmehetek sétálni, beülhetek egy kávézóba... elmehetek egy moziba... akivel együtt fotózunk, jókat beszélgetünk, iszogatunk, nevetünk... akivel elmegyünk bulizni, bevágjuk az autóba magunkat és elmegyünk valahová... akivel jókat szeretkezünk, fantáziálunk, álmodunk és megvalósítjuk... egymást fotózzuk, összebújunk, elmegyünk nyaralni valahová... elmegyünk egy jó baráti társaságba, és még folytathatnám... és mindezt úgy, hogy mindkét fél megtarthatná a saját életét... a saját barátait... jövünk-megyünk... együtt is, külön is.
Kép
vészesen üres vagyok néha. mintha nem értene meg senki. mintha nem is akarnám, hogy értsenek. az a fárasztó kettősség, amivel bele akarom magam préselni egy átlag létbe. folytonos küzdelem magam közt, és a társadalom által elvárt én közt. meg akarok felelni, hogy illeszkedjek. hogy ne mutogassanak rám ujjal. hogy ne egy mások által megváltoztatni való ember legyek. pedig senki nem kényszerít, mégis… egyszerűen tudom, hogy nem ilyennek kellene lennem, nem lenne szabad ennyit éreznem. a szememre tapasztanám a kezem. mégis megérzem. mégsem menekülhetek. a világ gyorsabban pörög, mint hogy képes legyek mindent feldolgozni. aztán beletörődöm, hogy nem veszem sorra a számban megbúvó ízeket. egyszerűen lenyelem sokszor ezt az életet. és úgy teszek, mintha sejtésem sem lenne róla, hogy belül tudom: élni nem csak így lehet.
Kép
Életed során szív és ész rengeteg csatát vív. Az eszed mindig tudja mi volna a jó, mi lenne a helyes, ám a szíved minduntalan más utakon jár. Az ész mérlegel, értékel, viszont szeretni csakis szívvel lehetséges. Míg az ész mindig a könnyebb utat választja, a biztonságot, a járhatót, addig szíved kanyargós, akadályokkal teli utakra kalauzol. Bármily veszedelmes is, a kettő közül nem mindig választhatod a könnyebb utat, mert bár legyen az az út biztos, sosem fogja megadni azt a boldogságot, ahová szívedet követve jutnál el.
Kép
Azokat keresd, akik egyetlen fontos ajtót igyekeznek kinyitni: a szívedét. Akik soha nem rontanának be a lelkedbe a beleegyezésed nélkül. Akik soha nem használnák arra ezt az ajtót, hogy halálos nyilat lőjenek be rajta...
Kép
Nem akarlak megváltoztatni. Tudom, hogy elcseszett vagy. Tudom, hogy mindig is elcseszett maradsz. De te vagy a leghihetetlenebb ember, akit ismerek. És mindig is az maradsz nekem. A leghihetetlenebb ember, akit ismerek.
Kép
Eddig folyton elveszítettem azokat, akiket szerettem. Kevesen voltak, mert nem mertem igazán szeretni. De az élet rákényszerít a maga eszközeivel, hogy nyissak.
Kép
Nem is hinné az ember, de olykor a lemondáshoz sokkal több bátorság kell, sokkal több lelki jelenlét, mint magához a harchoz. Igen, megtehetnéd, hogy harcolsz, a nyomába eredsz, megmozgatsz minden követ, hogy elérd a célod, viszont legbelül te is érzed, hogy valami visszatart. Érzed, hogy le kell mondanod, el kell engedd, hogy még nem érett meg az idő a cselekvéshez. Lemondasz róla annak tudatában, hogy legjobb döntésed szerint cselekedtél, s az idő majd téged igazol. Addig pedig nem tehetsz mást csak kivársz.
Kép
Nagyon Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! :))