Te
nem szeretsz engem. Hittem, bíztam, vágytam, akartam. De nem megy.
Neked nem kellek igazán. Sőt, neked semmi sem kell belőlem, abból,
ami valójában vagyok. Próbáltam türelmesnek lenni. Várni.
Mindent megmagyarázni, de azt hiszem, nem akarom ezt tovább. Miért
csak nekem kellene tennem valamit kettőnkért? A tüzes, odaadó
lányt újra elő tudnád hozni. Küzdjek tovább? Minek? Eddig nem
ezt tettem? A szép szavak immár kevesek, nekem már bizonyíték
kell. A hiányzol és vágyom rád sokat elhangzott. A csókod,
ölelésed, közös idő többet mondanának minden szónál. De hidd
el küzdök. Csak már máshogy. Leginkább azért, hogy felejtsek.
Azért, hogy elfogadjam az egészet, ami kettőnk között történt.
A döntésedet. A nélküled töltött hosszú napokat. De már nem
fáj, már nem mar. És bár lényed parányi része még mindig
szívemben ücsörög, döntenem kellett. Elfáradtam. Már nem tudok
tovább próbálkozni, mert nem érzem, hogy kellene. Nem, nem
feladtam. Én megtettem mindent. Most félreállok. Megyek az utamon
tovább. Elengedlek. Az élet majd úgyis rendezi a dolgait. Ha
egymáséi vagyunk, akkor vissza fogsz hozzám találni valamikor,
valahogy. Addig meg úgy látszik mással vagy máshogy van dolgunk.
Ha meg nem tartozunk össze, akkor köszönök mindent. Te is csak
egy voltál az utamon....
Népszerű bejegyzések ezen a blogon
Eljött a nap, mikor azt hiszed lemondok rólad. Ezért elmondok egy titkot, hátha megnyugtatja a kis szívedet. Te vagy a legféltettebb titkom Nihan. A szívem helyett te tartasz engem életben. És a napok, amiket veled töltöttem és a levegő, amit lélegzem maga a te illatod. Ezek után úgy gondolod, hogy el tudnálak felejteni téged? Soha nem lennék rá képes. Egy részed mindig velem lesz, hogy életet leheljen belém. Jusson eszedbe, hogy mennyire szerettelek, hogy eggyé forrtam veled és hogy soha nem választhatnak el tőled. Ez a szerelem volt maga az életem. És ha a szememben már nem látod ezt a szerelmet, akkor tudd, hogy az a Kemal, aki voltam halott. Meg kellett ölnöm őt, hogy tovább szerethesselek. Meg kellett ölnöm. Ne sírj, ez így jó. Én vagyok a madár és te vagy a szél, de nem kelhetek szárnyra többé.
A boldogság bennünk, általunk születik meg. Egymás által. Egyedül, egymagadban hiába próbálsz boldog lenni. Ehhez szükséged van a másikra. Nem azért, hogy ő boldoggá tegyen. Hanem azért, hogy te boldoggá tedd. És ha ő boldog lesz, te is azzá válsz. Általa. Miatta. Tőle. És önmagadtól. Vagyis, kettőtöktől. Mert a boldogság maga az örömszerzés. És ez csak együtt lehetséges. Vele.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése