Egyszer megfogadtam, hogy soha senkit nem szeretek újra. És ez működött is a maga módján, mert soha nem is érdemelték meg. Csak aztán felvetődik a kérdés, hogy mi van, ha egyszer pont az nem fogja tudni, hogy mennyit jelentett nekem, aki a mindent jelenthetné számomra. Fel nem foghatom, hogyan lehetséges, hogy minden álmom az, aki te vagy. És nem létfontosságú dolgok ezek. Éppen ettől annyira csodásak. Nem a tárgyak vagy a külsőség. Hanem az hogy tudod, hogy angyalt akarok a hóba rajzolni és te lefekszel mellém. És hogy ott hagyjuk a leheletünket a fagyos ablakokon és belerajzolunk, olyan sokáig, míg már egészen vörös az ujjunk vége. Ezt képtelenség lenne mással játszanom. Egyszerűen lehetetlen. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon