Van fogalmunk róla mekkora kockázatot vállalunk azzal, hogy szeretünk? Azzal, hogy a szeretett embert kiengedjük akár egy pillanatra is a látókörünkből? Az élet csak egy pillanat, az élet vége pedig még annál is kevesebb. Elég egy rossz mozdulat, egy rossz időzítés, a sablonos “rosszkor rossz helyen”. Mik voltak az utolsó mondatok? Veszekedés, sértegetés…elfecsérelt pillanatok, amik tényleg az utolsók lehetnek? Soha ne engedjünk ki senkit a kezeink közül anélkül, hogy tudatnánk velük, hogy fontosak, hogy szeretjük őket. Nem haragszunk…hisz ki tudna azzal a tudattal tovább élni, hogy nem mondta el a legfontosabbat…? Soha ne feküdjünk a másik mellé haraggal, és azt se felejtsük, hogy az új nap tiszta lap. Kit érdekel mit tett, a lényeg, hogy még mellettünk van.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon