Nélküle hiába telt el ezernyi pillanat, egyet sem tudtam igazán megélni. Minden másodperc valaki más zenéjével, vagy sosem olvasott könyveivel volt tele. Munkával. Kenyérsütéssel. Bármivel, csak kitöltse a gondolataimat. Próbáltam megőrizni a józan eszemet, azt játszottam, hogy már csak egy napot kell túlélni nélküle, másnap pedig besétál az ajtón, és az élet megy tovább, mintha sosem szakadt volna félbe.