Néha nem kellenek szavak, mert beszél helyettünk a csend. Egybekapcsolódó tekintetünk elmondja azt, amit érzünk. Mégis van úgy, hogy fáj a szótlanság, hogy nem érzem már a varázslatot, hogy a csoda, amit ketten éltünk meg- hamissá válik... Egy pillanatra lehunyom szemem, csak a szív szavára figyelek, azt súgja, még szeretsz. Így a kétségeket holnapra hagyom…

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon