Kibírtam száz és több próbát, átléptem megannyi akadályt. Nevettem, sírtam. Voltam boldog, és voltam szomorú. Hibáztam sokszor, de volt, hogy helyesen cselekedtem. S volt, hogy rosszul ítéltem meg embereket. Beleszerettem, s odaadtam a szívem olyan valakinek, aki azt sem érdemelte volna meg, hogy ránézzek. S aki a szívemért bármit megtett volna, volt, hogy észre sem vettem őt. Összetörtek, padlón voltam. Felálltam segítség nélkül, majd segítettem valakinek, aki szintén padlón volt. S volt, hogy épp egy ilyen személy taszított újból a földre. Újból felálltam, és képes voltam újra mosolyogni. Többször összetörték még a szívem, s emiatt volt, hogy zárkózott voltam. Voltam nagyszájú, és voltam félénk nyuszi. Voltak mélypontjaim, és voltak pillanatok, amikor mennyországban éreztem magam. De mindezek ellenére büszke vagyok magamra. Mert a hibáimmal együtt, mindig, minden pillanatban én voltam. És vállalom, amiket tettem, vagy nem tettem. Teljes mértékben, száz százalékban önmagamat adtam. Mind akkor, mikor a padlón voltam, mind akkor, amikor valakit felsegítettem onnan. És akkor is, amikor szerettem, pont úgy, mint amikor nevettem magamon.