A múltban ragadtam. Sétálgatok az emlékeim között. Olyan, mintha a jelenben lennék, de mégsem. Látom az emlékeimet, de már nincsenek meg az érzések. Az érzések, amik az emlékekhez tartoztak. Érzések, amiket irántad tápláltam. Csak sétálgatok a saját múltamban. A múltamban, ami egykor jelen volt, gyönyörű szép. Olyan, mint egy virágzó rét. S ma már csak egy sivár semmiség. Egy hely, ahova senki sem megy szívesen. Én mégis megteszem. Itt vagyok, és sétálok. Emlékek. Már csak ezek várnak. Nem egy mosoly fogad, amit egykor te küldtél felém. Megfakult emlékek, egykori érzések. Ezt látom csupán. Semmi mást. De még ezek az emlékfoszlányok is mosolyt csalnak az arcomra. A különbség csak az, hogy ez a mosoly csak egy pillanatig tart. Aztán felváltja egy éles fájdalom. A szívemet szúrja, hogy tudom, mi vár a jelenben. Visszatérek hamarosan ígérem. Csak várj még egy percet. Vár egy percet, hogy elfelejthesselek. Aztán ígérem, újra itt leszek. De addig csak múltam marad nekem... Ezt kérlek ne vedd még el ezt tőlem...