Olyan
volt, mintha nem is ő lett volna. Hanem, mondjuk, az emléke. Igen,
az emléke. Tudod, ahogy az ember ott ül a tűz mellett, és
hallgatja a szelet és elgondolkozik arról, ami volt. Ami szép
volt. Nem tudom, ismered-e azt, mikor az ember úgy elgondolkozik
valamiről. Aki… aki már csak olyan, mint ami volt. Volt. És az
embernek úgy eszébe jut: itt állt, itt ült, itt hevert. Itt ezt
mondta, ott azt. Itt nevetett. Itt… de mindegy, nem ez a fontos. Az
ember ül a tűznél, és valakire gondol, aki volt. Látja. Ahogy
jön-megy. Leül. Nevet. Eszik. Énekel. Ahogy bejön az ajtón…
Népszerű bejegyzések ezen a blogon
Eljött a nap, mikor azt hiszed lemondok rólad. Ezért elmondok egy titkot, hátha megnyugtatja a kis szívedet. Te vagy a legféltettebb titkom Nihan. A szívem helyett te tartasz engem életben. És a napok, amiket veled töltöttem és a levegő, amit lélegzem maga a te illatod. Ezek után úgy gondolod, hogy el tudnálak felejteni téged? Soha nem lennék rá képes. Egy részed mindig velem lesz, hogy életet leheljen belém. Jusson eszedbe, hogy mennyire szerettelek, hogy eggyé forrtam veled és hogy soha nem választhatnak el tőled. Ez a szerelem volt maga az életem. És ha a szememben már nem látod ezt a szerelmet, akkor tudd, hogy az a Kemal, aki voltam halott. Meg kellett ölnöm őt, hogy tovább szerethesselek. Meg kellett ölnöm. Ne sírj, ez így jó. Én vagyok a madár és te vagy a szél, de nem kelhetek szárnyra többé.
A boldogság bennünk, általunk születik meg. Egymás által. Egyedül, egymagadban hiába próbálsz boldog lenni. Ehhez szükséged van a másikra. Nem azért, hogy ő boldoggá tegyen. Hanem azért, hogy te boldoggá tedd. És ha ő boldog lesz, te is azzá válsz. Általa. Miatta. Tőle. És önmagadtól. Vagyis, kettőtöktől. Mert a boldogság maga az örömszerzés. És ez csak együtt lehetséges. Vele.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése